Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Chelsea FC-t 1905. március 14-én alapították a Rising Sun (ma Butcher's Hook) nevű pubban, amely a stadion mai bejáratával szemben, a Fulham Road másik oldalán található. Az alapítók a Mears testvérek voltak, akik 1904-ben lettek a Stamford Bridge egyedüli tulajdonosai, és új futballklub alapítását tervezték. Így jöhetett létre a Chelsea FC a fent említett jeles napon. A színekről is döntöttek az alapításkor: kék mez, fehér nadrág, és kék sportszár.

LigakupaA legmagasabb osztályba nem vették fel az új egyesületet a másik két régebbi gárda, a Tottenham és a Fulham jelenléte miatt, ellenben a II. osztálynak megfelelő Football League-gel, ahol megkezdhette első bajnoki szezonját a klub. A pénzügyileg rendkívül stabil klub érett, rutinos játékosokat igazolt, és 2 év után feljutott az akkori első osztályba, a Southern League-be.

Az első 50 év

A Stamford BridgeTehát a csapat 1907-ben feljutott az élvonalba, de nem volt igazán sikeres. Ennek ellenére London egyik sztárcsapata lett látványos játéka miatt, szurkolói főként a nyugat-londoni munkásosztályokból származtak. Az első jelentős eredményt 1905-ben érték el, mikor a csapat bejutott az FA-kupa fináléjába, azonban ott 3-0-ra kikapott a Sheffield Unitedtől. A háborús évek alatt nem rendeztek bajnokságot, majd 1920-ban akár duplázhattak is volna, ám a bajnokságban végül harmadikak lettek, az FA-kupában pedig az elődöntő jelentette a megállót - pedig a döntőt a Stamford Bridge-en rendezték. Még így is a klub addigi legjobb szezonja lett ez, utána azonban könnyen feledhető rossz eredményeket produkált, hat évre a másodosztályba is kiesett.

Az 1953-mas címer, amely oroszlánt ábrázolA két háború között semmit sem nyert a csapat, de ennek ellenére a szurkolók továbbra is szerették a Chelsea-t. Aztán a háború után új életet kezdett a gárda (csak két játékos maradt a harmincas évekből), és újra elkezdett sztárokat igazolni. 1952-ben Ted Drake lett a vezetőedző, aki előtérbe helyezte a fiatalítást és fontosnak tartotta a lelki tényezőket. A sok fiatal játékos alkotta csapatra már nem illett a Pensioners (Nyugdíjasok) becenév, így Drake kezdeményezésére megváltoztatták a klubcímert (a nyugdíjas helyére egy oroszlán került) és a Blues, azaz Kékek lett a hivatalos becenév.

Ted Drake és az első bajnokcsapatA klub 50 éves jubileumára Drake nagyszerű csapatot készített fel, és a Chelsea - kisebb meglepetésre - megnyerte a bajnokságot, evvel megszerezve a klub első trófeáját. A bajnoki cím után a csapat indulhatott volna a BEK első évadjában, de az FA nem engedte ki a londoniakat a nemzetözi porondra. Ha a BEK szereplés nem is, de a Charity Shield-győzelem (így hívták akkoriban az angol Szuperkupát) összejött. Az augusztusi döntőben 3-0-ra verték meg az FA-kupa-győztes Newcastle Unitedet.

Az I. aranycsapat

A bajnoki cím és a Szuperkupa-győzelem után azonban nem jöttek a jó eredmények. A csapat 1962-ben az utolsó, huszonkettedik helyet szerezte meg a bajnokságban, és ezzel ki is esett. Drake lemondott, utóda Tommy Docherty lett. A gárda rögtön visszajutott a legjobb divízióba, és ott is a jobbak közé tartozott: 1972-ig mindig jobb helyen végzett a 10. pozíciónál. 1965-ben ünnepelhették első Ligakupa-győzelmüket a Kékek, miután a döntőben 3-2-re megverték a Leicester City-t.

Jelenet az 1970-es FA-kupa-döntőből1967-ben a bajnokságban kilencedik lett a Chelsea, és ezután a vezetők leváltották Docherty-t. Helyette Dave Sexton ült le a kispadra, akivel a klub 1970-ben megnyerte az FA-kupát (a megismételt döntőben: Chelsea - Leeds United 2-1), és ez feljogosította a csapatot a Kupagyőztesek Európa-kupájában való indulásra. Ha már indulhattak, meg is nyerték a sorozatot. A Real Madrid elleni döntőben 1-1-re végeztek a csapatok, majd két nappal később a londoniak 2-1-re megverték a madridiakat. A Chelsea megszerezte tehát első nemzetközi kupáját, a KEK-serleget.

Ken Bates színre lép

A sikeres évek után a gárda újra elkezdett leereszteni. Egyre rosszabb helyezéseket ért el a bajnokságban, 1974-ben csak a tizenhetedik lett, így nem csoda, hogy Sexton le is mondott. Azonban utódai sem tudták megmenteni a csapatot a kieséstől. Összességében 7 évet töltött el a csapat a II. osztályban, az edzők egymást váltva ültek le a kispadra, de ez sem segített. 1981-ben lemondott a klub elnöke és tulajdonosa, Brian Mears (az alapító Joe Mears fia), és ezzel véget ért a Mears família 76 éves kapcsolata a Chelsea-vel. A mélyponton lévő, rengeteg adósságot felhalmozó csapatot Ken Bates vásárolta meg jelképes 1 fontért.

Ken Bates, a megmentőÚj időszámítás kezdődött Bates-szel. 1984-ben megnyerte a csapat a Division Two-t, és újra feljutott az élvonalba. Akkoriban rontotta a Chelsea-ről kialakult képet a futball huliganizmus. Az ultrák - akik Chelsea Headhunters néven váltak ismerté - mindenhol lejáratták a klubot, gyakran tömegverekedésbe keveredtek más ultracsoportokkal. De Bates megoldotta ezt a problémát is: ötlete az volt, hogy áramot vezettet a pályát a drukkerektől elválasztó kerítésekbe, de ez természetesen nem valósulhatott meg. Ken továbbá megszilárdította az anyagi hátteret is. 1988-ban egy rosszul sikerült szezon után újra kiesett a gárda, de rögtön a következőben - 99(!) ponttal megnyerve a második ligát - vissza is jutott.

A 90-es évek elején rendre a 10. hely környékén zárt a gárda, majd 1993-ban - a sikeresebb szereplés reményében - Bates szerződtette a 35 éves, korábbi angol válogatott játékost, Glenn Hoddle-t játékos-menedzserré. Az angol edző sem ért el jó eredményeket a csapattal, de kétségkívül ő rakta le a későbbi sztárcsapat alapjait. 1995-ben például Bates-szel együtt szerződtették Ruud Gullit-ot, a holland "fekete tulipánt", akit akkoriban a vliág egyik legjobb játékosának tartottak. A Chelsea-hez szerződése világszenzációnak számított.

Itália neves mesterei

Ruud Gullit, a fekete tulipán1996-ban Gullit játékos-menedzserré lépett elő Glenn Hoddle távozása után. Ruud rengeteg sztárjátékost igazolt: Zola, Vialli, Di Matteo (mind olasz), Leboeuf (francia), Flo (norvég) és Poyet (uruguayi) is a csapathoz került. A csapatkapitány Dennis Wise lett, és a gárda végre újra trófeát nyert, az angol FA-kupát. Az 1997-es fináléban a Borót verték 2-0-ra a Kékek, az első gólt Roberto Di Matteo rúgta a 42. másodpercben. Igazán népszerű lett a csapat ekkor Angliában, és rengeteg új szurkolót szerzett magának - a nézők szerint szexi futballt játszott Gullit technikás gárdája. Azonban gondok adódtak a csapaton belül, több játékos is kritizálta Gullit módszereit, és az elnökség menesztette az olaszt.

Gianfranco ZolaAz új edző (játékos-menedzser) Gianluca Vialli lett. A csapat ugyanúgy mint tavaly, most is a Middlesbrough-val játszott a döntőben, csak most nem az FA-kupa, hanem a Ligakupa fináléjában. A Kékek újra 2-0-ra győzték le a Borót a Wembley-ben. A KEK-ben is jól menetelt a gárda, egészen a döntőig, és ott már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A Stuttgartot verték a londoniak 1-0-ra Zola góljával. A győzelem miatt a csapat hivatalos volt az augusztusi, monacói Európai Szuperkupa-döntőre is, ahol a BL-győztes Real Madridot verte ugyancsak 1-0-ra.

Vialli, a sikeredzőVialli a klub legeredményesebb edzője lett, miután 2000-ben megnyerte az FA-kupát és a Community Shieldet is. Előbbin az Aston Villa, utóbbin a Manchester United volt az ellenfél. A Kékek a BL negyeddöntőjéig is eljutottak már, de a 2000/01-es szezont rosszul kezdték: 5 meccsen 1 győzelem. Viallit menesztették (előtte még leigazolta Hasselbainket és Gudjohnsent), mert diktátorrá vált és játékostársai megorroltak rá.

Az olasz Ranierit nagyon szerették játékosaiÚjabb olasz lett az edző Claudio Ranieri személyében. Nagyon értette a dolgát, játékosai nagyon szerették. Új tehetségeket épített be a csapatba, olyanokat mint John Terry vagy Frank Lampard. A legjobb eredménye a 2002-es FA-kupa-döntőbe jutás volt, ott azonban kikaptak az Arsenaltól. A bajnokságban két 6. hely, majd egy 4. jött, ami a következő szezonban Bajnokok Ligájában való indulást eredményezett, és talán ez vezetett a klub történetének legnagyobb sikeréhez.

Az orosz-portugál forradalom

A sikerrecept előállítói: Mourinho & Abramovich2003 júniusában vásárolta meg Ken Bates-től a Chelsea-t egy orosz milliárdos olajmágnás, Roman Abramovich. Az információk szerint Bates, aki 1982-ben egy fontért vette meg a klubot, 2003-ban mindent egybevetve 140 millióért adta el azt. Ekkora összegért még soha senki nem vásárolt labdarúgó csapatot. Először a játékoskeretet erősítették meg. Ekkor érkezett Duff, Verón, Joe Cole, Crespo és Makelele is. A csapat végül nem bírt az Arsenallal a bajnokságban és a BL-elődöntőben a Monaco búcsúztatta.

Terry és Lampard ünnepli a bajnoki címetAbramovich ennél többre vágyott, ezért szerződtette 2004 nyarán a friss BL-győztes FC Porto edzőjét, José Mourinhót. A portugáltól sokat vártak, és ő bizonyított is! Nagyon tehetséges, de még nem befutott játékosoksat igazolt: Cech, Robben, Ferreira, Drogba és Carvalho is a nyáron érkezett, mintegy 75 millió fontért. Végül José első szezonjában a csapat utcahosszal nyerte meg a Premier League-et a Man. United előtt rekordok sorát felállítva. 2005-ben még a Ligakupát és a Community Shieldet is megnyerte a 100 éves jubileumát ünneplő gárda. A Ligakupa-döntő felejthetetlen, 3-2-es győzelemmel zárult hosszabbításos meccsen dőlt el. Az ellenfél a Liverpool volt, akik a BL-ben vágtak vissza a Kékeknek: a két meccses elődöntőben csak egy erősen vitatható góllal jutottak tovább 1-0-ás összesítéssel.

Drogba az FA-kupávalA klub a 2005/06-os évre írta ki a klub centenáriumát. Újabb játékosok is érkeztek, olyanok mint Wright-Phillips és Essien (újabb 50 millióért). A címvédő újra meggyőző fölénnyel nyerte meg a bajnokságot, a bajnokavatón 3-0-ra verte meg a második helyezett MU-t. A BL-ben a nyolcaddöntőben a Barcelona parancsolt megálljt, míg az FA-kupában a Liverpool. 2006 nyarán már sztárjátékosok is érkeztek. Shevchenko, Ballack és Ashley Cole is a csapathoz került. Mourinhónak sikerült tökéletesítenie az angliai trófeagyűjteményét, miután egy újabb Ligakupa-győzelem (2-1 az Arsenal ellen Drogba duplájával) után az FA-kupát is megnyerte a Mourinho-legénység. Az ellenfél a bajnokságban trónfosztó Manchester United volt, és Drogba hosszabbításban lőtt góljával nyertek a Kékek.

Az élet Mourinho után

José szomorúan távozott a Chelsea-től.A 2007/2008-as szezon aztán némiképp döcögõsen indult a "Londoni Kékek" számára, kínos döntetlenek is becsúsztak, majd az elsõ Bajnokok Ligája csoportmérkõzés után, - melyen a Chelsea, a kvartett elõzetesen kikiáltott boxzsákját, a Rosenborgot fogadta és meglepetésre csupán 1-1-re végzett. - egészen pontosan szeptember 20-án a menedzser José Mourinho közös megegyezéssel felállt a kispadtól és befejezetlenül hagyta küldetését (a BL gyõzelem nem sikerült), melybe 2004 júniusában vágott bele.

A tréner lemondása sokkolta a közvéleményt, a szurkolókat és a játékosokat egyaránt. A drukkerek egy csoportja a klub székháza elõtt felvonulva, transzparensekkel nyilvánosan kiállt a menesztett edzõ mellett, aki a Chelsea történetének legsikeresebbjévé vált. A sajtóban eközben a játékosok fellázadásáról lehetett hallani, valamint a csapat széthullásáról.

Kisvártatva megkezdõdtek a találgatások is az új menedzser személyérõl, Jürgen Klinsmanntól, Marcello Lippiig rengeteg neves szakember neve felmerült, míg végül óriási meglepetésre a 2007 júliusa óta a Chelsea-nél sportigazgatóként tevékenykedõ Avram Grant került a vezetõedzoi pozícióba.A szurkolók kiálltak a portugál menedzser mellett.

A kritikus szigetországi sajtónak több sem kellett, rögtön támadni kezdték az izraelit. Meglátásuk szerint Grant semminemu nemzetközi tapasztalattal nem rendelkezett (még BL licence sem volt kezdetben), és csupán annak köszönhette az állást, hogy a teljhatalmú tulajdonos, Roman Abramovics közeli cimborája.

A kétkedõ hangokat felerõsítette, hogy három nappal Grant kinevezése után a Chelsea a Manchester United otthonába látogatott és 2-0-ás pofonba szaladt bele. A lelátókon felzendültek a Kékek szurkolóitól a José Mourinho-t éltetõ rigmusok.

Idõvel azonban csordogálni kezdtek az eredmények és a Mestállában a Valencia felett aratott 2-1-es siker után, már senki nem tudott rosszat mondani Grantrol.

Október 11-én aztán megérkezett egy igencsak neves, BL-gyõztes szakember a Stamford Bridge-re, a holland Henk Ten Cate személyében, aki a másodedzõi posztot volt hivatott betölteni és csatlakozott Avram Grant, valamint Steve Clarke (segédedzõ) kettõséhez. Cate az Ajax Amszterdam csapatát hagyta ott Abramovics hívószavára.Henk ten Cate győzelemmel mutatkozott be a Chelsea kispdaján.

Elsõ nyilatkozatában látványos és persze eredményes futballt ígért a drukkereknek, amit a késõbbiekben, hacsak részben is, de sikerült megvalósítani. A Chelsea nem játszotta tovább a Mourinho-féle hátul passzolgatós, mindenek elõtt a biztonságra törekvõ játékát, a védekezése mégis megbízható és szilárd maradt.

A következõ két hónapban egy 16 meccses veretlenségi széria következett minden sorozatot figyelembe véve, benne a Manchester City 6-0-ás legyõzése, amely a Chelsea legnagyobb arányú gyozelme a Premier League-ben, valamint sima csoportelsõség a Bajnokok Ligájában.

A jó szereplés egy új, négy éves kontraktust eredményezett Avram Grant számára, aki bár negyed olyan arrogáns és szabad szájú sincs, mint elõdje, Mourinho, azonban hozzáértése megkérdõjelezhetetlen.

Egykori játékosunk, William Gallas törte meg a jó sorozatunkat..Decemberben aztán menetrendszeruen bekövetkeztek a sérülések, és a veretlenségi széria az Arsenal elleni hónap közepén esedékes bajnokin megszakadt (az " Ágyúsok" 1-0-ra gyõztek az Emiratesben).

A csapat megtizedelve, de mégis egységesen (a kétkedõ, lázongó hangok elnémultak) vágott neki a karácsonyi futballdömpingnek.

A december 22. és január 1. között lejátszott négy mérkõzésen a megszerezhetõ 12 egységbol 10-et sikerült megszerezni, melynek köszönhetõen az újévet mindössze 6 pontos hátránnyal a listavezetõ Arsenaltól, a 3. pozícióban kezdhettük, és ez azt jelentette, hogy továbbra is versenyben maradt a csapat a bajnoki elsõségért.